Népszerű bejegyzések

2014. szeptember 30., kedd

Mire jó az elasztikus anyag, méteráru?


Gyűlöltem az alakom!
A reggeli készülődés minden alkalommal egy rémálom volt. Már minden létező kiegészítőt, brosst, nyakláncot kipróbáltam, 
de a ruhatáram, ugyanúgy unalmasnak látszott.
Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor ez az egész a túlsúlyomnak volt köszönhető, mi rányomta a bélyegét 
a reggeli készülődős hangulatomra. 
Kerültem a tükröket, miközben az önbizalmam is 
romokban hevert.
Ok... Tudom... Mondták, hogy kocogjak,  és kerüljem 
a nehéz ételeket, de nem 
várhatom meg, amíg 3 centit is kisebb lesz a méretem...
Szóval iszonyúan ki voltam ettől a helyzettől, aztán 
valaki azt mondta, hogy 
próbáljam ki az elasztikus anyagokat. 
Igazából már semmi önbizalmam nem volt, hiszen 
tényleg minden létező  megoldást kipróbáltam, 
de végül is úgy döntöttem, hogy egy próbát megér.
Milyen volt? Nem tudom elmondani... 
Azt hittem, hogy álmodom.
Képzeld el, hogy belépsz az ajtón úgy, hogy 
egyszerűen undorodsz a testedtől, 
eltelik 50 perc és visszakapod azt a kivirult 
virágszálat, azt a tartást, amit 
évekkel ezelőtt veszítettél el.
Egy álom! 

===================
Kedves Olvasó!
Ha a fenti beszámolót akár 
Te magad is írhattad volna, akkor nagyon figyelj!
Igazak rád az alábbiak?
ha egy kicsit túlsúlyos, molett vagy
már minden létező megoldást kipróbáltál, de az 
eredmény elmaradt
szeretnéd visszakapni a régi hangulatod,az előtt is 
míg fogyásban vagy
Siess, mert ezt is el fogják kapkodni.
Elasztikus anyagok,

katt, itt te határozod meg az árakat: 

2014. szeptember 29., hétfő

Szexi, izgalmas, rugalmas....


lila plüss,muszlin méteráru,alkalmi anyag

Nálam, kitilthatod a vasalód, mivel nem gyűrődők.
Kellemes esésű, finom, puha anyag vagyok, ráadásul még rugalmas is, fel tudom venni tested vonalát.
Ha akarsz, alá is bélelhetsz, így biztos megvédelek a kíváncsi szemektől.
Sok mindent készítettek már belőlem.
Díszítem egy konyha ablakát, hol dekor függönyként ékesítem az ablak vonalát.
Tavasszal, két pici lány koszorúslány ruhácskája lettem, hol alá béleltek pamut anyaggal. Így nem irritáltam bőrüket, műszálas tulajdonságommal.
Katt a lenti szövegre, ott megtalálod a többi anyagtársamat:

2014. szeptember 26., péntek

Kalapos hölgy legendája


flitteres alkalmi virágos mikro kordbársony


Nem is tudod, mit is készíts ebből az anyagból?  
A kalapos hölgy elárulja.
Kosztüm varrása után, elindult az első randira. Utána,már nem volt kétséges a táska elkészítése.
Táskája, igen értékes kincseket rejt, mit csak egy nő tudhat, mi mire való, s miért?
Juli, díszpárnát és sötétítő függönyt varrt belőle, mikor rátalált erre az anyagra, egyből bele szeretett. 
Katt, a lenti szövegre, hogy megtaláld a kincseket:

2014. szeptember 25., csütörtök

Nem csak a sztárok kiváltsága


lila csíkos, lurex szálas, kötött méteráru

Csillogás, ma már nem csak a sztárok kiváltsága.
Te vagy a sztár!
Nem szeretem a hétköznapi sztár kifejezést, azt sokan az unalommal, megszokással párosítják.
Nem vagy hétköznapi!
.......................................................................................
Rugalmas anyag vagyok, lila lurex szállal keverve. 
Nézd meg a rólam készült videót, az jobban beszél minden szónál.
Katt, lent a szövegre:

2014. szeptember 24., szerda

Amikor rosszul megy...



ekrü, pamut, póló anyag, méteráru

Amikor rosszul megy a bolt, az életed, leállítani az okos vásárlást, befektetést, annyit tesz, mint süket embernek bekapcsolni a rádiót.
Miért mondom ezt?
Milyen hangulatod van, ha rongyokban jársz, koszosan, büdösen?
??????????????????
Sikeresnek, kiegyensúlyozottnak, boldognak érzed magad?
?????????????????
És, milyen hangulatod van, mikor lefürdesz, felveszed a legújabb ruhád, esetleg, mit te varrtál, + smink, indulás....
Melyik érzés tölt el boldogsággal?
Ezért mondom azt, hogy ne állj le! Csináld! 
Légy dögös, ha csak magadnak okozol örömet.
Ha másnak alkotsz, akkor meg azért.
Álmaid megvalósításához, adok irányt, mit itt találsz. 
Ahol, te is meghatározhatod az árakat.
Katt, a szövegre:


2014. szeptember 23., kedd

Melyik szépségkirálynőnk varratot ebből az anyagból?


fehér,alkalmi flitteres plüss méteráru
Esküvődön túl vagy? 
Előtte állsz?
Netán alkalomra vársz? 
Itt vagyok, 
szebbé teszem a legszebb napot, 
a napod, 
minden napod.
Aki még nem olvasta itt:

Fehér is, flitteres is, plüss is. Mire jó?

A négy nővér csillogása 2014. szeptember 12-i videóm bemutatja testvéreim. Ott már láthattad csillogó fényűnk.


2014. szeptember 22., hétfő

Jo-jo effektusra!

sötétkék passzé méteráru,anyag

Tudom jól, hogy pokoli időket élsz meg. Állandó harcot folytatsz a fölös kilókkal, folyton, fel s alá járkálnak a mérleg mutatói. Unokanővérem folyton zaklatott, hogy engedjem ki, majd vegyek be a ruhatárából. Ekkor jött az áttörés, mikor megtalálta a megoldást.
Mi az? Nézd meg a filmet, és megtudod, megérted.
Van, ki már tudja és ismer.

2014. szeptember 18., csütörtök

Ha nem örülsz az ősznek?


Lila színemmel és dögös mintámmal, feldobom az unalmas őszi napokat.
Nem gyűrődök, vagy csak nagyon nehezen.
Kabát, táska, bútorhuzatnak is használnak, nem csak kosztümnek.
Vasalót is el felejtheted, ha nem szeretsz vasalni.


2014. szeptember 17., szerda

Te mit vennél fel a hideg napokra?



Párásak a reggelek, fáznak a gyerekek.
Mit is tehetnél, hogy ne így legyen?
Meg őrzöm a meleget, melyet neked teremtek.

Pamut is, meleg is, rugalmas is. 
Szoknya, nadrág, kabát, mit is viselhetnél még?



2014. szeptember 16., kedd

Én is üni vagyok? Vagy rétes?


Passzékra jellemzően, nyúlok mint a rétes, viszont csak 1 irányban és üni!
Szabadidő ruhák ujjához, kabátok derekához is használnak.
Trikót is készítenek belőlem.
Ne vasalj agyon, mert akkor nem ugrok vissza, kinyúlok mint egy leveli béka, kin át ment egy úthenger.
Igazából, óvatosan gőzölj a vasalóddal.

2014. szeptember 15., hétfő

Mi az üni?


Aki tudja, annak nem kérdés a kérdés.
Sokáig, én se tudtam. Az üni= egyszínű, mint én vagyok. Ez lehet, az összes szín, minta nélkül.
Pink, sárga, fekete, fehér stb...

2014. szeptember 13., szombat

Ugye, nem haragszol, hogy össze törtek?

ekrü,tört fehér passzé kötött méteráru,anyag




Tört fehér? Miért tört? Nem vagyok fehér?
Ugye, fehér vagyok?
Ekrü?
Üni?
Mit jelentenek ezek a szavak?
Az egyik a szint, a másik a mintát jelenti. 
Melyik mit?


2014. szeptember 12., péntek

2014. szeptember 11., csütörtök

Ha nem csak a cicádat simogatnád!



márvány mintás drapp mű velúr


Miért ez a cím? Ha megtapintanál, megtudnád.
Igen erős, tartós és finom, puha, selymes vagyok.
Most készítenek belőlem bútor huzatot.
Táska és ruházat is készíthető belőlem. 
Nem vagyok az a gyűrődős fazon, így kabát, dzseki is jól mutat belőlem.
Hova tennél a legszívesebben? .....

2014. szeptember 10., szerda

Akik a Piramisokat nem szeretik, viszont a háromszögek halmazát igen...

háromszöges pamut méteráru, póló ruha anyag



Pamuttal és műszállal kevert anyag vagyok, így nem megyek össze és nem is nyúlok meg.
Mustárbarna alapon nyomták rám a háromszögeket, barna kontúrral és zöldre szineztek néhol.
Közkedvelt vagyok nyúlásom miatt, így szoknyák ruhák készítésére alkalmas.
Kellemes őszi színeim az évszak hangulatát hozzák vissza.
Vasalhatsz, gőzölhetsz nyugodtan. Alig gyűrődök.

háromszöges pamut méteráru, póló ruha anyag

2014. szeptember 9., kedd

Moletteknek is?

Miért ne!
Sokan félnek a nagy mintás anyagoktól, világos és rózsaszín színtől, viszont arányosan alkalmazva tökéletes ruhát készíthetsz belőlem.
Ma, éppen az egyszínű taft testvéremmel kevertek össze terítőnek, gyönyörű tölgy asztalt díszítek.
Máshol, egy tündéri kislány szobájában csüngök függönyként.
Kati néni, épp szoknyát varr belőlem.
Nem nyúlok, így ruháknál,szűk fazontól függően, szűkítőt is használj.
Te mit készítesz belőlem?


2014. szeptember 5., péntek

Ha megint menyasszony lehetnék?



tört fehér, habos,virág mintás elasztikus csipke



Fantasztikus érzés, mikor esküvőre készülök. Rengeteg ruhát, divatlapot megnézek és várom a szikrát.
Ez az! Meg van!
Itt az álom ruhám.
Rugalmas, habos, virágos, hálós, egyben tüneményes .....

2014. szeptember 4., csütörtök

Gyűrődés-mentesen....

Kötött vagyok, meleg vagyok, műszálas vagyok a jobbik fajtából. Észre sem veszed.
Ezen tulajdonságaimmal gyűrődés-mentes.

2014. szeptember 3., szerda

Hova lett a meleg?


Sokan hiányolják a hosszú meleg napokat. Ebben segítek én,hogy ne fázz. Igen sokoldalú vagyok.
Nyúlok, mint a rétes. Moletteknek, karcsúaknak egyaránt felveszem domborulatait, ha szűk rucit varrnak belőlem.
 Itt megtalálsz, katt a szövegre:

2014. szeptember 2., kedd

Kit érdekel Madonna, ha ott lehetek én is ....

ezüst csíkos,elasztikus,madérás blúz, ruha anyag


Mindenki szereti Madonnát, ha nem akkor is tiszteljük, munkássága miatt. Kevés olyan nő, énekesnő van a piacon, ki több évtizede vezeti új és régi számaival a zenei listákat, ki mindig meg tud újulni.

Mint anyag, sok Madonna stílusú ruhát, fűzőt, blúzt készítenek belőlem. Ezért választottam ezt a címet, hisz így, mint Madonna imádó, Madonna lehetek én is.

Nyúlóságomnak köszönhetem népszerűségem.

Vasalhatsz is nyugodtan.


Itt még megtalálsz a többi anyagtársammal együtt: ezüst csíkos,elasztikus,madérás blúz, ruha anyag